2005
A 2005-ös verseny kérdései letölthető formában
A 2005-ös verseny legjobb képei
Tanulmány és statisztika a versenyzőkről
Minden korábbit felülmúló érdeklődés övezte a nagyszülők részéről a harmadik alkalommal megrendezett Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyt. A verseny indulása előtt három héttel már telt házra számíthatott az Inforum, a magyar informatikai szakma legnagyobb szervezete. Siker volt abból a szempontból is, hogy immár egyensúlyba került a vidék–főváros libikóka, egyformán érkeztek – nagyobb megerőltetést vállalva – vidékről is versenyzők.
Változnia kell az idősebb emberekről alkotott társadalmi képnek, mert változik az idősek társadalmi önképe is. Az a kép, hogy az idősek, a nagyszülők generációjának zöme elesettekből áll, és problémáik kezelése megoldható a nyugdíj-, a szociális-, vagy a gyógyszerár-kérdés „rendezésével” már nem tartható tovább.
Az aktív öregedés modelljével, a társadalmi kirekesztettség elleni fellépéssel minden fejlett ország – a társadalom gazdasági és erkölcsi állapotától függő intenzitással – foglalkozik. A legtöbb fejlett európai országban, illetve az USA-ban és Kanadában az informatika eszköz ahhoz is, hogy a társadalom idősebb tagjai részesei lehessenek a (köz)életnek.
Az Inforum, hogy segítse az információs társadalom fejlődését, immár harmadik esztendeje olyan – a maga nemében egyedi – informatikai versenyt rendez, amelyen nagyszülők (dédszülők) az unokáikkal közösen vetélkednek egymással. A családok közösen, számítógép előtt ülve oldják meg a versenyen kapott (kulturális, informatikai) feladatokat. A versenyen sikeresen részt vevők értékes díjakat nyerhetnek. A célunk nem más: az idősebb generációk megnyerése az információs társadalom számára.
A III. Unoka – Nagyszülő Informatikai Versenyre a versenykiírás szabályai alapján a regisztráló párosok száma már verseny előtt egy hónappal elérte a maximális létszámot. Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum III. Unoka – Nagyszülő Informatikai Versenye már nemcsak egy családi program, nemcsak egy érdekesség az informatikai versenyek sorában, hanem egy társadalmi mozgalom elindulásának alapköve. A cél az idősebb generációk valós és aktív bevonása az információs társadalomba, ennél fogva az Unoka – Nagyszülő Informatikai Verseny az infotechnológiai korszak idősügyi jelentőségének képviselője és felkiáltó jele is.
Információk a versenyről
Az első Unoka – Nagyszülő Informatikai Versenyt az Inforum 2003. december 7-én rendezte meg Budapesten. Akkor 64 páros indult a versenyen. Első helyezést Nagy Anikó (nagymama) és Nagy Zita Dorottya értek el. A versenyző pároknak másfél óra alatt 62 feladatot kellett megoldaniuk, amely összesen 316 kérdést tartalmazott. Az egyre nehezedő kérdések között volt olyan, amely csupán az eszközök egyszerű használatát igényelte, így célja az eszköz iránti bizalom valamint az önbizalom erősítése volt. Ugyanakkor volt olyan feladat is, amelynek arra késztette a résztvevőket, hogy az információ szerzésére használják az Internetet. A feladatsor olyan kérdéseket tartalmazott, amelyek az alapműveltség témaköreit érintették, gondolkodtatnak, intellektuálisan, ugyanakkor érzelmileg is érintik a különböző korosztályokat. Az unokák esetében ez a mesefilmek és gyermekkori olvasmányokból merített kérdésekben testesült meg, a nagyszülők esetében pedig a fiatalságukat felidéző színészek, sportolók, bemondók fényképeivel, a hatvanas évekre jellemző slágerek címeinek és szövegeinek emlékezésével kívántuk kiváltani.
A II. Unoka – Nagyszülő Informatikai Versenyen 60 feladatot kellett megoldania a 123 regisztrált párosnak. A kérdések jellege hasonló volt a tavalyihoz, ám még intenzívebb internetes keresést és kreativitást követelt meg az indulóktól. Közismereti és kulturális kérdések váltakoztak könnyű informatikai és logikai feladatokkal. A készítők, az Informatika-Számítástechnikai Tanárok Egyesületének tagjai, Dancsó Tünde vezetésével arra törekedtek, hogy a feladatok játékossága inkább szórakozást nyújtson, mintsem izzasztó munkát állítson a versengők elé.
Statisztikai érdekesség, hogy míg a nagyszülők között több a bátor nagymama, a gyerekek között jóval több a kisfiú. A versenyzők kétharmada budapesti, ám Kelet- és Nyugat-Magyarország egyenlő számban képviseltette magát. Az Internet használatának elterjedését jelzi, hogy a versenyzők immár egyharmada az interneten találkozott az Inforum felhívásával, őket szorosan követik azok, akik a nyomtatott sajtó közleményei között, illetve a televízióban látták a versenyre buzdító információt. A távolsági versenyben Lenti (246 km) és Levelek (248 km) maga mögé utasította Siklóst (230 km) és Debrecent (226 km). Kiemelkedő, hogy az idősek kedvét e versenytől a nagy távolságok sem vették el. A legifjabb versenyző 4, a legidősebb 79 esztendős.
A 123 regisztrált párosból 116 páros indult el a versenyen. Díjazásban részesült: 1 első, 2 második, 3 harmadik legtöbb pontszámot elérő páros. Különdíjat kapott: a legidősebb és a legfiatalabb versenyző és a legtávolabbról érkezettek is.
A verseny nyereményei
Különdíj
A legidősebb és legfiatalabb ajándéka: Hewlett-Packard digitális fényképezőgép.
2Zsiráf Ifjúsági Lap ajándéka.
Díjazottak
1. Alak Mária – Vass Bálint
2. Bárdos Attila – Farkas Tünde
3. Asztalos Domonkos – Forintos Gábor
4. Dr. Sallay Péter – Delényi Balázs
5. Erdélyi Istvánné – Lethenyei Soma
6. Dr. Szalóki Istvánné – Szalóki Ákos.
Legtávolabbi versenyző: Borsodi László – Levelek 250 km
Legidősebb: Varga Ferencné (84 éves elmúlt) 1921.12.08
Legfiatalabb: Domonkos Nikolett (4 éves elmúlt) 2001.04.30
Második legtávolabbi versenyző: Szabó Andor Ferenc és Szabó Bálint Bence
Szabó Andorné és Szabó Dalma, Sátoraljaújhely 248 km
Második legidősebb versenyző neve: Markhot Imréné
Második legfiatalabb versenyző neve: Egyed Bence
Gratulálunk!









