Közhasznúsági jelentés a 2010-es esztendőről
Az Információs Társadalmi Érdekegyeztető Fórum (Inforum)
Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről
SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ
Az Inforum 2010. évben gazdálkodásáról a számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak megfelelve egyszerűsített éves beszámolót állított össze. A mérleg főösszege 20.353ezer Ft, a saját tőke 19.107 ezer Ft. A részletes kimutatás jelentésünk 1. sz. melléklete, mely áll a mérlegből és a közhasznú szervezeti eredmény-kimutatásából.
TÁMOGATÁSOK ÉS FELHASZNÁLÁSUK
Tárgyévben a Szervezetünk 550 ezer Ft állami (NCA) támogatást kapott, és azt teljes 2011 első felében használja fel (az összeg december végén érkezett a számlára). Az Inforum 2010-ben nem állami szervezetektől nemzetközi és hazai projektekhez 5.584.491 támogatást nyert el. Ezek célja részint az Inforum filmsorozatának terjesztése, másrészt nemzetközi kutatásban való részvétel volt, amelynek célja a alacsony és közepes képzettséggel bíró idősek munkába állításának feltételrendszerének kidolgozása volt.
VAGYONFELHASZNÁLÁSSAL KAPCSOLATOS KIMUTATÁS
Előző évhez képest a Szervezet tartaléka (vagyona) 5.733 e Ft összeggel csökkent. Ennek oka, hogy a 2009-es évhez képest a Szervezet bevételei drámai módon csökkentek. 2009-ben ugyan sikerült feltölteni a működési tartalékot, de 2011-re akár veszélybe kerülhet a Szervezet működése, amennyiben nem tud közhasznú tevékenységéhez és működéséhez forrásokat bevonni. A Szervezet immár minden költségcsökkentési lépést megtett, további megszorításra nincs mód.
CÉL SZERINTI JUTTATÁSOK KIMUTATÁSA
Szervezetünk nem nyújtott ilyen támogatást, így e soron nem történtek kifizetések.
KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVTŐL, ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPTÓL, HELYI ÖNKORMÁNYZATTÓL, TELEPÜLÉSŐ ÖNKORMÁNYZATOK TÁRSULÁSÁTÓL ÉS MINDEZEK SZERVEITŐL KAPOTT TÁMOGATÁS MÉRTÉKE
Tárgyévben közösségünk összesen 550 000 Ft támogatást kapott a Nemzeti Civil Alapprogramtól. Ez 550 000 Ft-tal több, mint az előző évben. (Itt kell megjegyeznünk, hogy az NCA szabályai szerint az Inforum 7 millió forintra lett volna jogosult, de csupán kért összeg 7,85 százalékát kapta)
A KÖZHASZNÚ SZERVEZET VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐINEK NYÚJTOTT JUTTATÁSOK ÉRTÉKE, ILLETVE ÖSSZEGE
Egyesületünk személyi jellegű ráfordítása 4.560 ezer Ft volt. Szervezetünk vezető tisztségviselői jövedelme hosszú évek óta nem változott. A 2009-es évhez képest látható csökkenés oka: az ügyvezető igazgató GYES-en lévő kismama lett, így 3.990 ezer forinttal csökkent a kiadás e soron.
A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ
2010 (és előre láthatóan 2011 is) nehéznek ígérkezik az Inforum számára. Részint a világgazdasági válság hatására, részint a kormányváltás miatt elmaradó pályázatok híján beszűkültek azok a pénzügyi források, amelyek a közhasznú munkát végző szervezetek munkáját segítették volna. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) az Inforum a költségeit lefaragva a minimális forrásigényű területekre helyezte át az aktivitását, különösen a média, a nyilvánosság és a szakmai publikációk területére.
Szakmai dokumentumok publikálása
„Az informatika komplexitása – Magyarország kitörési pontjai” címmel jelent meg 2010 elején az a dokumentum, amely összefoglalta azt a tudást, amellyel az Inforum bír Magyarország esélyeit illetően az információs társadalom területén. Az dokumentum számos helyen jelent meg, hivatkozások sora követte, illetve rövid verzióját, átiratát ősszel publikálta a ComputerWorld hetilap is. Ebben az Inforum összefoglalta, hogy milyen nemzetközi és hazai hatóerők hatnak a hazai fejlődésre, illetve milyen jövőbeli szempontoknak kell megfelelnie magyar kormányzatnak ahhoz, hogy a hazai IKT fejlődést és társadalmi haladást megfelelő irányba terelje.
A dokumentum hónapokkal előzte meg a kormányzat információs társadalom stratégiáját, amelynek vitairata Digitális Magyarország címmel jelent meg. A vitairat munkaverziójához az Inforum mind szóban, mind írásban fűzött komoly kiegészítéseket, amelyeknek 99 százaléka be is épült a kormányzati szakanyagba, amely Digitális Megújulás Cselekvési Terv címmel látott napvilágot. Itt az illetékes államtitkárság az Inforumot is említi a hozzászólásokat, véleményeket küldők között.
Média megjelenések
Az Inforum képviselői rendszeresen kaptak hangot a különböző rádiók műsoraiban. Kiemelendő Dombi Gábor, dr. Mayer Erika, dr. Tárkány Szücs Attila visszatérő médiaszereplése. A legtöbb megszólalás a Kossuth Rádióban, illetve a Klubrádióban volt lehetséges. Kiemelendő, hogy szakmai témákban ‑ mint információs társadalom, internet, digitális fogyasztóvédelem ‑ az Inforumot rendszeresen megkeresik a szerkesztők. A Klubrádió 5-ös című műsorában Kuncze Gábor kérdezte Dombi Gábort az Inforum nemzeti IKT stratégiájáról. A Kossuth Rádióban Elek László, Érczfalvi András és Kránitz Balázs rendszeres vendégei az Inforum képviselői.
Az Inforum kétszer állt az ATV kamerái elé, amelyek között a december 30-i Civil a pályán c. műsor különleges fontossággal bírt, ugyanis Havas Henrik műsorának előkészítésében az Inforum is tevékeny részt vállalt.
Az Inforum rendszeres publikálója az Európa Parlament lapjának, 2010-ben is saját cikkel voltunk itt jelen.
Más portálok, könyvek is rendszeresen hivatkoznak az Inforum eInclusion.hu portálján megjelenő hírekre. Az eInclusion.hu hírlevele 171 állandó címre postázódik és havi 3500 olvasója van. Ezért több portál is rendszeres átvevője az Inforum kezdeményezéseinek. Az egyik érdekesség, hogy a Velvet c. női portál „Tanítsd netezni a nagymamát” címmel közölt írást rólunk.
A 2010-es év meglepetése volt, a Magyar Nemzet megkeresése, amelynek nyomán az Inforum főtitkára lett a „Hét arca” a lapban, s interjú készült az Inforum filmsorozatáról, a „Gyerekjáték a számítógép” sorozatról, amely 30 részben mutatja be azt a történetet, hogy miképp tanítják meg az unokák a számítógép-használatát nagyszüleiknek. Az interjú nyomán hatalmas tömeg, 2500 olvasó kereste meg a Magyar Nemzetet, s rajtuk keresztül az Inforumot. Az Inforum hetekig tartó postázással juttatta el a filmet kérőknek egy DVD-n a filmsorozatot.
2010. április 29-én, a „generációk közötti szolidaritás európai napján” az Inforum társadalmi célú hirdetéssel jelentkezett a közszolgálati televízióban. Az Inforum volt ezen a napon az egyedüli szervezet Európában, amely ilyen teljesítményre volt képes, illetve az egyetlen magyar nonprofit szervezet, amelynek fontos volt egy a dátum.
Előadások rendezvényeken
Az Inforum munkatársait rendszeresen kérik fel rendezvényeken előadások megtartására. Az előadások témája nagyon széles, ami tart az európai uniós információs társadalmi irányoktól az internetes gyermekvédelmen át a hazai információs társadalmi problémákig.
Az Inforum a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat konferenciáján az intergenerációs problémegoldásra hozott pozitív példákat. A balatonfüredi InfoTárs konferencián kerekasztal beszélgetésen vett részt a digitalizáció kérdéskörében, a Nyitott Képzések Egyesület workshopján az idősek informatikájáról esett szó, s a marosvásárhelyi (Erdély, Románia) Sapientia Egyetemen az Európai Unió és Kelet-közép Európa fejlődési problematikáját és az e-befogadás kérdéseit mutattuk be.
Az Inforum tagja az uniós Paladin munkacsoportnak, amelynek célja, hogy az alacsonyabb végzettségű idősek számára megfelelő munkaalkalmakra való felkészítés metodikáját kidolgozza. A munkacsoport Brüsszelben tartott konferenciáján a Kelet-közép Európa idősügyi gondjait elemeztük.
Inforum televíziós filmsorozat utóélete
Az Inforum 2009-ben készítette el 30 részes filmsorozatát, „Gyerekjáték a számítógép” címmel. A Magyar Televízió 2010-ben két alkalommal adta le a teljes sorozatot: az M2 és M1 csatornákon. A televízió megkeresésünkre azt közölte, hogy az M2-es csatornán, este fél 8-kor leadott műsor egy-egy epizódjának átlagos nézőszáma elérte az 50.000 főt. Ez kimagasló számnak tekinthető, lévén főműsoridőben más is nézhettek volna a nézők.
Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete
2010. évi, egyszerűsített éves beszámoló
KSH: 18086285-9132-569-01
NSZ: 8273
Az egyszerűsített éves beszámolót az Inforum mérlegképes könyvelője állította össze: Németh Henriett, reg.sz.:116187.
Mérleg
Adatok eFt-ban
| Sor | A tétel megnevezése | Előző év | Előző év (ek) módosításai | Tárgyév | |
| ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) | |||||
| 1. | A. Befektetett eszközök | 333 | 181 | ||
| 2. | I. Immateriális javak | 0 | 0 | ||
| 3. | II. Tárgyi eszközök | 333 | 181 | ||
| 4. | III. Befektetett pénzügyi eszközök | ||||
| 5. | B. Forgóeszközök | 27 855 | 20 172 | ||
| 6. | I. Készletek | ||||
| 7. | II. Követelések | 6 332 | 4 382 | ||
| 8. | III. Értékpapírok | ||||
| 9. | IV. Pénzeszközök | 21 523 | 15 790 | ||
| 10. | C. Aktív időbeli elhatárolások | 0 | 0 | ||
| 11. | Eszközök összesen | 28 188 | 20 353 | ||
| FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) | |||||
| 12. | D. Saját tőke | 27 391 | 19 107 | ||
| 13. | I. Induló tőke/Jegyzett tőke | ||||
| 14. | II. Tőkeváltozás/Eredmény | 30 370 | 27 391 | ||
| 15. | III. Lekötött tartalék | ||||
| 16. | IV. Értékelési tartalék | ||||
| 17. | V. Tárgyévi eredmény alaptevékenységből (közhasznú tevékenységből) | -524 | -8 278 | ||
| 18. | VI. Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységből | -2 455 | -6 | ||
| 19. | E. Céltartalékok | ||||
| 20. | F. Kötelezettségek | 797 | 1 246 | ||
| 21. | I. Hátrasorolt kötelezettségek | ||||
| 22. | II. Hosszú lejáratú kötelezettségek | ||||
| 23. | III. Rövid lejáratú kötelezettségek | 797 | 1 246 | ||
| 24. | G. Passzív időbeli elhatárolások | ||||
| 25. | Források összesen | 28 188 | 20 353 | ||
Eredmény-kimutatás
Adatok eFt-ban
| Sor | A tétel megnevezése | Előző év | Előző év (ek) módo sításai | Tárgyév | |
| 1. | A. Összes közhasznú tevékenység bevétele | 37 608 | 6 754 | ||
| 2. | 1. Közhasznú célú működésre kapott támogatás | 800 | 6 134 | ||
| 3. | a) alapítótól | ||||
| 4. | b) központi költségvetésből | 550 | |||
| 5. | c) helyi önkormányzattól | ||||
| 6. | d) egyéb | 800 | 5 584 | ||
| 7. | 2. Pályázati úton elnyert támogatás | 34 677 | |||
| 8. | 3. Közhasznú tevékenységből származó bevétel | ||||
| 9. | 4. Tagdíjból származó bevétel | 1 230 | |||
| 10. | 5. Egyéb bevétel | 901 | 620 | ||
| 11. | B. Vállalkozási tevékenység bevétele | 23 836 | 1 094 | ||
| 12. | C. Összes bevétel (A+B) | 61 444 | 7 848 | ||
| 13. | D. Közhasznú tevékenység ráfordításai | 38 132 | 15 032 | ||
| 14. | Anyagjellegű ráfordításai | 26 341 | 8 847 | ||
| 15. | Személyi jellegű ráfordítások | 11 539 | 5 932 | ||
| 16. | Értékcsökkenési leírás | 252 | 253 | ||
| 17. | Egyéb ráfordítások | ||||
| 18. | Pénzügyi műveletek ráfordításai | ||||
| 19. | Rendkívüli ráfordítások | ||||
| 20. | E. Vállalkozási tevékenység ráfordításai | 26 291 | 1 100 | ||
| 21. | Anyagjellegű ráfordítások | 26 291 | 1 100 | ||
| 22. | Személyi jellegű ráfordítások | ||||
| 23. | Értékcsökkenési leírás | ||||
| 24. | Egyéb ráfordítások | ||||
| 25. | Pénzügyi műveletek ráfordításai | ||||
| 26. | Rendkívüli ráfordítások | ||||
| 27. | F. Összes ráfordítás (D+E) | 64 423 | 16 132 | ||
| 28. | G. Adózás előtti vállalkozási eredmény (B-E) | -2 455 | -6 | ||
| 29. | H. Adófizetési kötelezettség | ||||
| 30. | I. Tárgyévi vállalkozási eredmény (G-H) | -2 455 | -6 | ||
| 31. | J. Tárgyévi közhasznú eredmény (A-D) | -524 | -8 278 | ||
KIMUTATÁS a költségvetési támogatás felhasználásról
| Támogatásnyújtó neve | Támogatás | Felhasználás célja | Felhasználás összege | Átvitel összege (Ft) | Elszámolás | ||
| (Ft) | határideje | ||||||
| időpontja | összege (Ft) | előző évi | tárgyévi | ||||
| Nemzeti Civil Alapprogram | 2010. december | 550 000 | 2010/2011. évi működési támogatás | 0 | 0 | 550 00 0 | 2011.06.30 |
| Összesen: | 550 000 | 0 | 0 | 550 000 | |||
KIMUTATÁS a vagyon felhasználásáról, 2010. év
| Megnevezés | Előző évi összeg (eFt) | Tárgyévi összeg (eFt) | Változás | Megjegyzés | |
| % | eFt | ||||
| Induló tőke | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| Tőkeváltozás | 30370 | 27391 | 90,19 | -2979 | |
| Lekötött tartalék | 0 | 0 | 0 | ||
| Értékelési tartalék | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| Tárgyévi eredmény | -2979 | -8284 | -35,96 | -5305 | |
| Közhasznú tevékenység tárgyévi vesztesége | -524 | -8258 | 0,06 | -7734 | |
| Vállalkozási tevékenység tárgyévi vesztesége | -2455 | -6 | 409,17 | 2449 | |
| Egyéb | 0 | 0 | 0 | 0 | |
KIMUTATÁS a cél szerinti juttatásokról, 2010. év
| Juttatás megnevezés | Juttatás összege (Ft) | Eltérés | Megjegyzés | ||
| előző évi | tárgyévi | % | Ft | ||
| Közhasznú tevékenység keretében nyújtott | |||||
| Pénzbeli juttatások összesen | |||||
| - ebből adóköteles | |||||
| - ebből adómentes | |||||
| Természetbeni juttatások összesen | |||||
| - ebből adóköteles | |||||
| - ebből adómentes | |||||
| Egyéb juttatások | |||||
| ÖSSZESEN: | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| Egyéb célszerinti, de nem közhasznú tevékenység keretében nyújtott | |||||
| Pénzbeli juttatások | |||||
| Nem pénzbeli juttatások | |||||
| Egyéb juttatások | |||||
| ÖSSZESEN: | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| MINDÖSSZESEN: | 0 | 0 | 0 | ||
KIMUTATÁS a kapott támogatásokról, 2010. év
| Juttatás megnevezése | Támogatott cél | Támogatás összege (Ft) | Változás | |||
| előző évi | tárgyévi | % | Ft | |||
| Központi költségvetési szervtől | 0 | |||||
| Nemzeti Civil Alapprogram | Működési támogatás | 0 | 550.000 | 550.000 | ||
| EQUAL | 2.050.182 | 0 | -2.050.182 | |||
| NT Nemzetközi Technológiai Nonprofit Közhasznú Kft. | 32.127.207 | 0 | -32.127.207 | |||
| Helyi önkormányzat és szervei | ||||||
| Fővárosi Önkormányzat | Működési támogatás | |||||
| Fővárosi Önkormányzat | Programtámogatás | |||||
| Kisebbségi települési önkormányzat | ||||||
| Települési önkormányzat társulása | ||||||
| Magánszemélyektől | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
| Egyéni vállalkozóktól | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
| Jogi személyiségi gazdasági társaságtól | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
| Jogi személyiség nélküli társaságtól | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
| Közhasznú szervezettől | 0 | 5.000.000 | 5.000.000 | |||
| SZJA 1%-a (APEH) | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
| Iparűzési adó 5%-a (Önkormányzat) | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
| Egyéb | 3.431.000 | 584.491 | 0,17 | -2.846.509 | ||
| ÖSSZESEN: | 37.608.389 | 6.134.491 | 0,16 | -31.473.898 | ||
KIMUTATÁS a vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatásokról, 2010. év
| Juttatás megnevezése | Juttatás összege (Ft) | Eltérés | Megjegyzés | ||
| előző évi | tárgyévi | % | Ft | ||
| Cél szerinti pénzbeli kifizetések | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| Természetbeni juttatások | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| Szja mentes | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| Szja köteles | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| Értékpapír juttatások | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| Tiszteletdíjak, megbízási díjak | 8550 | 4560 | 53,33 | -3990 | |
| Költségtérítések* | |||||
| Adott kölcsönök összege | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| Kamatmentes kölcsönök | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| Egyéb juttatások | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| ÖSSZESEN: | 8 550 | 4560 | 53,33 | -3 990 | |
eKözösségek Fejlesztéséért Alapítvány
eKözösségek Fejlesztéséért Alapítvány. Az szervezetet az Inforumban képviseli: Nagy Ágnes.
Rendes Tag
Az eKözösségek Fejlesztéséért Alapítvány workshopokon, valamint a kapcsolódó nyomtatott és digitális anyagokon keresztül szorgalmazni kívánja a konstruktív tapasztalatcserét az amerikai diaszpóra, az EU-tagállamok, valamint Szerbia és Horvátország magyar szakemberei, önkormányzatai, civil szervezetei között, hogy elősegítse a rendelkezésre álló források optimális felhasználását a határ menti területek fejlesztése érdekében. Ennek megfelelően a program társadalmi-gazdasági eredménye: a résztvevő intézményeknek, szervezeteknek átnyújtott know-how hasznosulása, amely a sikeres pályázatokban, a digitális írásbeliség terjesztésében, a hatékonyabb információáramlásban és a határon átnyúló együttműködésekben nyilvánul meg.
Az eKFA arra a felismerésre építi tevékenységét, hogy a világháló létrejötte és annak fejlődése újabb és újabb eszközöket nyújt a Kárpát-medencében és a világban élő magyar közösségek összefogására. A szervezet szerepe ezeknek az eszközöknek a hatékony alkalmazása és minőségi, hasznos tartalommal való megtöltése.
weboldal: http://ekfa.hu/










