Kalózkodásért netmegvonás

2008. november 4 · Kategória: Információs társadalom 

A Francia Szenátus nagy többséggel elfogadta azt a törvénytervezetet, mely a zenével, filmmel és játékokkal kapcsolatos kalózkodást büntetné. A franciák arra készülnek, hogy akit azon kapnak, hogy illegálisan oszt meg digitális médiát, két alkalommal figyelmeztetik, majd a harmadik alkalommal lekapcsolják internet hozzáférését. A tervezetet a Francia Nemzetgyűlés elé terjesztették végső elfogadásra.

A törvény ötlete először 2007 novemberében bukkant fel. Akkor Nicolas Sarkozy elnök úgy jellemezte a törvénytervezetet, mint “meghatározó pillanat a jövő civilizált internetjéért”. A tervek szerint az internetszolgáltatókra hárul a feladat, hogy megfigyeljék az előfizetőket.

nicolas_sarkozy.jpg

Nicolas Sarkozy

A Francia Szenátus 297 – 15 arányban fogadta el a törvénytervezetet, mely egyúttal létrehoz egy új kormánytestületet, mely felügyelné a kalózkodás elleni munkát. A szenátusi szavazást megelőzően egyes politikusok visszautasították a tervezetet. Például a jobboldali MPF párthoz tartozó Bruno Retailleau azt javasolta, hogy inkább pénzbüntetéssel sújtsák a kalózokat, mintsem kizárják őket az internet használatából. Szerinte az internet olyan szinten vált alapvető árucikké, hogy megfosztani az embereket a használatától túlzás.

Ha a törvény életbe lép, akkor Franciaország összeütközésbe kerül az Európai Unióval, mert Brüsszel már visszautasította a franciák az irányú kezdeményezését, hogy a tervezetben foglaltakat az Unión belül emeljék törvényi szintre. Brüsszel szerint ugyanis embereket megfosztani az internetelérésüktől sérti a személyi szabadságot és az emberi jogokat”.

Mindeközben Svédország 2009 elejétől olyan törvények bevezetésére készül, melyek megkönnyítenék a kalózok lefülelését és bíróság elé állítását.

Forrás: ComputerWorld