2006
Három verseny egymás után!
Kecskemét, Miskolc, Budapest
2006 tavasz
A 2006-os verseny kérdései letölthető formában
Kisfilm a kecskeméti versenyről
A korábbi években tapasztalt érdeklődésre tekintettel 2006. év tavaszán az Inforum, a magyar informatikai szakma legnagyobb szervezete, vidéki helyszíneket is bevonva három időpontban rendezte meg az Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyt. A tavaszi miskolci, kecskeméti és budapesti rendezvényt minden korábbit felülmúló érdeklődés övezte. Siker volt abból a szempontból is, hogy a vidéki helyszínek adta lehetőségek között ugyan családiasabb légkörben, de mégis telt házzal folytak le a versenyek.
A siker mellett tanulsága is volt a versenyeknek: az idősebb korosztályról alkotott társadalmi képnek végre változnia kell. Nem tartható tovább az a kép, hogy az idősek, a nagyszülők generációjának zöme elesettekből áll, problémáik kezelése kimerülhet a nyugdíj-, a szociális vagy a gyógyszerár-kérdés “rendezésében”.
Az első Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyt az Inforum 2003. december 7-én rendezte meg Budapesten. Akkor 64 páros indult a versenyen. A versenyző pároknak másfél óra alatt 62 feladatot kellett megoldaniuk, amely összesen 316 kérdést tartalmazott.
A 2004-es II. Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyen 60 feladatot kellett megoldania a 123 regisztrált párosnak. A kérdések jellege hasonló volt az előző évihez, ám még intenzívebb internetes keresést és kreativitást követelt az indulóktól. Közismereti és kulturális kérdések váltakoztak könnyű informatikai és logikai feladatokkal. A készítők, az Informatika-Számítástechnikai Tanárok Egyesületének tagjai arra törekedtek, hogy a feladatok játékossága inkább szórakoztassa, mintsem izzasztó munka elé állítsa a versenyzőket.
A 2005. évi III. Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyen a regisztrációk száma már a verseny előtt egy hónappal elérte a maximumot. A verseny napján végül 116 páros mérte össze tudását. Díjazásban részesült 1 első, 2 második és 3 harmadik legtöbb pontszámot elérő páros. Különdíjat kapott a legidősebb és a legfiatalabb versenyző, valamint a legtávolabbról érkezettek is.
Az évről-évre jelentkező, mind nagyobb érdeklődésre való tekintettel döntött úgy az Inforum, hogy 2006 tavaszán a budapesti helyszín mellett további két vidéki helyszínen is lehetőséget biztosít a vállalkozó kedvű párosok számára, tudásuk összemérésére. Az így megrendezett IV. V. és VI. Unoka Nagyszülő Informatikai Versenyeken a versenykiírás szabályai alapján regisztrálható párosok száma most is elérte a maximális létszámot. A vidéki helyszínek újdonsága miatt Kecskeméten és Miskolcon kisebb létszámú verseny lebonyolítására került sor, míg Budapesten a Hallgatói Információs Központban rendelkezésre álló gépparkkal ismét biztosítani tudtuk a 100 párosnál is több versenyző egyidejű megmérettetését.
A IV., V. és VI. Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyek statisztikai adatait összevontan kezelve figyelemre méltó, hogy míg a nagyszülők között több a bátor nagymama, a gyerekek között jóval több a kisfiú. Érdekességnek számít, hogy míg a budapesti versenyről a regisztrálók elsősorban az interneten keresztül értesültek, addig a vidéki helyszínek esetén az információ forrása sokkal inkább volt az iskola vagy a könyvtár. A legifjabb versenyző 4 éves kislány a budapesti, míg a legidősebb, 82 esztendős nagypapa a kecskeméti versenyen indult.
A helyezetteket és a különdíjasokat (legfiatalabb, legidősebb versenyzők) a támogató cégek az alábbi ajándékokkal lepték meg:
o ALBACOMP TFT LCD monitor
o SzinvaNet KFT TFT LCD monitor
o Hewlett Packard Photosmart M517 típusú digitális fényképezőgép
o XEROX 3117 típusú lézernyomtató
o T-online ADSL előfizetés
o Microsoft Office szoftver
o BringóHintó ajándékutalvány
o 2Zsiráf Ifjúsági Lap ajándékcsomagja
o egyszervolt.hu és Seholsincs kastély mese CD-k.
Ezúton is köszönjük a támogatóknak!
2006 tavaszi díjazottak
Kecskeméti helyszín:
1. helyezett: Tokács István – Busi Kinga
2. helyezett: Rávai Lászlóné – Kévés Viktória
3. helyezett: Verdon Jánosné – Verdon Zita
Miskolci helyszín:
1. helyezett: Varga János – Sebők Márton
2. helyezett: Szabó Andor – Szabó Dalma
3. helyezett: Svidró Emilné – Svidró Zsófi
Budapesti helyszín:
1. helyezett: Orlai Ibolya Éva – Kővári Erik
2. helyezett: Baán Györgyné – Baán Júlia
3. helyezett: Dr. Borbély Imre – Borbély Márton
Gratulálunk!






