2009
Lezárult az IX. Unoka-Nagyszülő Informatikai Verseny!
A 9. Unoka Nagyszülő Informatikai Verseny az összefogás jegyében
2009. május 24-én, kilencedik alkalommal, nagy sikerrel rendezte meg az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) az Unoka – Nagyszülő Informatikai Versenyét Budapesten.
Az évről évre megrendezésre kerülő verseny annak érdekében szerveződik, hogy
- felhívja a figyelmet arra, hogy ma Magyarországon az 50 és 60 közötti embereknek az internet-használata nem éri el a 16 százalékot, a 64 év felettieké pedig a 4 százalékot, pedig a „virtuális valósághoz” való felzárkózásuk, a világháló használata számukra is elengedhetetlen lesz az elkövetkezendő idők hétköznapjaiban,
- hogy ráébressze és tudatosítsa az idősebb generációkban is, hogy az internet segíthet a munkaerőpiacon való megmaradásban, a pszichoszomatikus (lelki eredetű) betegségek megelőzésében, az elmagányosodás csökkentésében, a társadalmi közéletben való részvételben, hogy bemutassa az idősebb korosztály számára, hogy ez az egyik legkönnyebben elérhető informálódási, kulturális és szórakozási mód,
- hogy bebizonyítsa a két egymástól oly távoli generációnak, unokának és (déd)nagyszülőnek a közös játékuk az internettel hozzájárul az információs társadalom építéséhez.
Az információs társadalom építésén túl ez a játék nem utolsó sorban értékrendet teremt, a fiatal és az idős generáció egymás iránti tiszteletét építi, amikor lehetőséget teremt nyújt arra, hogy a nagyszülők tanúbizonyságot tehessenek unokáik előtt a tapasztalatukról, tárgyi tudásukról, a fiatalabbak pedig az infokommunikációs eszközök használatának a mesterfokon végzett bemutatásával, elnyerjék nagyszüleik elismerését.
A korábbi évekhez képest az Informatikai Érdekegyeztető Fórum 2009-ben megújult formában indította el a versenyt, a döntőt online elődöntő előzte meg. Az elődöntő célja volt, hogy tértől és időtől függetlenül lehetőséget biztosítson bárki számára, hogy unokájával vagy dédunokájával közösen eltöltsön egy játékos „Ki mit tud” délutánt akár otthon, akár a helyi iskola, művelődési ház, teleház, könyvtár, eMagyarország Pont, stb. számítógépei előtt.
A verseny történetében ez az első alkalom, hogy az országhatárokat is átlépte a program, így érkezett több regisztráció Romániából és Szerbiából is.
A verseny történetében ez volt az első alkalom, hogy több, mint 100 közösségi hely és intézmény (Könyvtár, Teleház, E-magyarország pont, Általános Iskola), csatlakozott a szervezéshez, segített, hogy minél szélesebb körben ismerté váljon a verseny. Ahonnan a legtöbb versenyzőpáros indult a versenyen, egy digitális videókamerával lehetett gazdagabb, melyet az idén a devecseri Gárdonyi Géza Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárnője Pfárer Bernadett vehetett át.
A családok a közösségi helyek, és az Inforum lelkes szervezöinek köszönhetöen az összefogás jegyében zajlott az idei verseny.
Az online elődöntőt követően a 120 legjobb páros érkezett Budapestre.
A versenyre minden 14 évnél fiatalabb, de 5 évesnél idősebb gyermek jelentkezhetett, legalább 50 éves (déd)nagymamájával és (déd)nagypapájával párban. A 156 regisztrált versenyzőpáros az alapműveltség témaköreit érintő feladatsort kapott, amelynek megoldásához az interneten elérhető bármilyen segítséget igénybe vehettek.
A 9. Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyt a Diósdról érkezett Kádár Róbert nagypapa és Budapestről érkezett Schafarek Boldizsár unokája nyerte. A legidősebb versenyzőnek járó különdíjat a 90 éves dr. Szathmáry Béla Ottó Lehel nagypapa vehette át.
A 2009. évben, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és az Inforum Példkép Díját, a 9. Unoka – Nagyszülő Informatikai Versenyen részt vett legidősebb versenyző a 90 éves dr. Szathmáry Béla Ottó Lehel, és a legtávolabbról, Mikóházáról, 262 km-ről érkezett versenyző Szabó Lászlóné kapta.
A verseny történetében először külföldről is érkezett páros a rendezvényre. A Szerbiából érkezettek is különdíjat kaptak.
Az első helyezett páros nyereménye:
- Microsoft Windows Vista szoftver, egy Microsoft Office Professional szoftver, egy Microsoft repülőgép szimulátor szoftver, karkötő, egy Microsoft „Eredeti vagyok” póló a Microsoft Magyarország Kft. jóvoltából
- Intel márkájú MP4 lejátszó az Albacomp Zrt jóvoltából
- Féléves Népszava előfizetés a Népszava Lapkiadó Kft. jóvoltából
- 1 db 2Zsiráf ajándékcsomag, és előfizetés a 2Zsiráf Ifjúsági Lap jóvoltából.
- 1 db BringóHintó 60.000 Ft értékű ajándékutalvány a Bringó Hintó Kkt jóvoltából.
- 1 db Jövő Háza családi belépő a Millenáris Kht felajánlásával,
- Egyszervolt.hu jóvoltából az ajándék 1 db Seholsincs kastály CD,
- Aqua-world – jóvoltából 2 felnőtt + 2 gyermeknek szóló egy napos családi belépő az Aqua-world Budapestbe,
- Családi Lap ajándékcsomag és féléves előfizetés,
- Egy csocsóasztal a D-LINK Magyarország felajánlásával,
- Egy multimédia és játékszámítógép, a legerősebb gépek egyike Magyarországon, melyet az Intel Magyarország Kft. ajánlott fel.
A verseny kérdései letölthető, önkicsomagoló formában: inforum-hik-20091
Statisztikák a 9. Unoka – Nagyszülő Informatikai Verseny elődöntőjén részt vett párosok alapján
Életkor szerinti megoszlás az unokák között:
| Életkor | Fő | % |
| 0-6 éves korig | 11 | 7,1 |
| 7-10 éves korig | 34 | 21,8 |
| 11-14 éves korig | 111 | 71,2 |
| Összesen: | 156 | 100,00 |
Életkor szerinti megoszlás a nagyszülők között:
| Életkor | Fő | % |
| 50-55 éves korig | 20 | 12,8 |
| 56-60 éves korig | 45 | 28,8 |
| 61-65 éves korig | 42 | 26,9 |
| 66-70 éves korig | 29 | 18,6 |
| 71 éves kor felett | 20 | 12,8 |
| Összesen: | 156 | 100,.00 |
Megoszlás nemek szerint
| Unoka (fő) | Unoka (%) | Nagyszülő (fő) | Nagyszülő (%) | |
| Férfi/fiú | 86 | 55,1 | 43 | 27,6 |
| Nő/lány | 70 | 44,9 | 113 | 72,4 |
| Összesen | 156 | 100,00 | 156 | 100,00 |
A legtávolabbról érkezett három versenyző – távolság szerint
Utvonaltervezo.hu (országon belül) és a Michelin (határon túli) útvonaltervezők által javasolt legrövidebb útvonal alapján
| Hely megnevezése | Település | Budapesttől mért távolsága (km) |
| Varga László-László Zsolt | Marosvásárhely – Székelyudvarhely | 518-608 |
| Szabó Emma – Samu Réka | Tiszakanyár – Dombrád | 270,8 – 267,2 |
| Szabó Lászlóné – Sütő Vanda Inez | Mikóháza | Mikóháza 262 |
| Borsodi László – Borsodi Balázs | Levelek | Levelek 247,7 |
| Fenyősi Lászlóné – Fenyősi Zsuzsanna | Barcs | Barcs 244 |
A három legidősebb nagymama illetve nagypapa életkor szerint
| Nagymama | Életkor |
| Tátrai Lászlóné | 85 |
| Jelenfy Edéné | 81 |
| Böröcz Imréné | 79 |
| Heil Józsefné Edit | 76 |
| Magyar Kálmánné | 74 |
| Nagypapa | Életkor |
| Dr. Szathmáry Béla Ottó Lehel | 89 |
| Bőhm Mihály | 85 |
| Varga László | 82 |
| Virág Lajos | 77 |
| Mihályi József | 74 |
Megoszlás a „Honnan értesült?” kérdésre adott válaszok alapján
| Db | % | |
| Internet | 56 | 35,9 |
| Nyomtatott sajtó | 7 | 4,5 |
| TV és rádió | 8 | 5,1 |
| Közreműködő szervezet: iskola | 14 | 9 |
| Közreműködő szervezet: könyvtár | 24 | 15,4 |
| Közreműködő szervezet: teleház | 6 | 3,8 |
| Közreműködő szervezet: művelődési ház | 0 | 0 |
| Közreműködő szervezet: eMagyarország Pont | 2 | 1,3 |
| Egyéb (ismerős, család, stb) | 39 | 25 |
| Összesen | 156 | 100,0 |
Regisztráló közreműködő közösségi helyek megoszlás szerint
| Db | % | |
| Iskola | 4 | 4 |
| Könyvtár és Művelődési Ház | 73 | 73 |
| Teleház | 12 | 12 |
| eMagyarország Pont | 2 | 2 |
| Egyéb | 9 | 9 |
| Összesen | 100 | 100,0 |
Elődöntős versenyzők megoszlása aszerint, hogy honnan érkezik
| Honnan | Unoka (fő) | Unoka (%) | Nagyszülő (fő) | Nagyszülő (%) |
| Határon túlról | 3 | 1,9 | 3 | 1,9 |
| Vidékről | 105 | 67,3 | 108 | 69,2 |
| Fővárosból | 48 | 30,8 | 45 | 28,9 |
| Összesen | 156 | 100 | 156 | 100 |
Inforum az RTL KLUB híreiben
Get the Flash Player to see this player.
Inforum és a versenyre készülők az RTL Klub Csak csajok adásában
Get the Flash Player to see this player.
2009. április 28.
Inforum reklámfilm az Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyre
A Magyar Televízió ingyenesen 10 alkalommal sugározta
Get the Flash Player to see this player.
Összefoglaló
Get the Flash Player to see this player.
Különdíjak
Get the Flash Player to see this player.
Díjátadás
Get the Flash Player to see this player.
Életképek
Get the Flash Player to see this player.
A 2009-es Unoka-Nagyszülő Informatikai (Világ)Verseny plakátjai
A letöltéshez kattintson a képekre! Kérjük, terjessze őket!
A versenyfelhívás szövege
Az Inforum 2003 óta megrendezett versenysorozata IX. alkalommal új, bővített formában jelenik meg. Hogy ne csak 120 páros versenyezhessen az ajándékokért, ezért most egy online elődöntőt hirdetünk, ahol 60 perc alatt kell megoldani 30 feladatot. Az első 120 legjobb eredményt elért páros vehet részt a budapesti döntőn 2009. május 24-én. A verseny új eleme, hogy szeretnénk a könyvtárakat és teleházakat is bevonni a verseny lebonyolításába: tehát kérjük, hogy a könyvtárak ajánlják fel látogatóiknak ezt a szórakozási lehetőséget. A könyvtárak és teleházak között versenyt is hirdetünk: és erőnkhöz mérten jutalmazni szeretnénk a legaktívabb intézményeket.

• A verseny regisztrációja az 50PLUSZ.NET portálon történik március 24 és május 20. között;
• Itt helyezzük el azt a szoftvert, amit csak egyszer tölthet ki minden induló, illetve kérdőívet és regisztrációs lapot, és a verseny menetének leírását;
• Egy induló csak egyszer regisztrálhat, és csak egyszer töltheti le az elődöntőhöz szükséges szoftvert;
• A szoftver működése alatt folyamatosan tölti le a kérdéseket és küldi vissza az eredményt, tehát élő internet-kapcsolatot igényel;
• A pontozásról: az informatika-tanárok által összeállított kérdéscsoportok más és más pontszámot érnek. Emellett pluszpontot kap az a versenyző, aki elmúlt 70 éves, közösségi internet-helyről érkezik, határon túlról érkezik;
• Az online verseny 120 legjobb eredményt elérő párosa kerül meghívásra a május 24-én rendezendő valóságos versenyre a HIK-be. A nyertesek listája legkésőbb május 20-án lesz nyilvános;
• A május 24-i döntőn, Budapesten 60 perc alatt kell 60 kérdésre válaszolni, amelyek az általános műveltségi és informatikai tárgyakból kerülnek ki (a korábbi évek kérdései is letölthetők);
• A nyertesek támogató cégek által felajánlott díjakat és oklevelet kapnak;
• A versenyt ingyenes büfé követi, majd ezt showműsor, és végezetül díjkiosztó gála.
Azon cégek és szervezetek, amelyeknek fontos az feletti korosztály jóléte és informatika-használata, a következők:
Főtámogató
Kiemelt támogató
Hallgatói Információs Központ
Támogatóink
- Egyszervolt.hu
- 2 Zsiráf
- Bringóhintó
- Elektronikus-kormányzat Központ
- Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Az 50plusz.NET portál
Az 50plusz.NET portál a kezdő számítógép használók számára is érthető nyelven igyekszik széles körű információt nyújtani emberekről és informatikai és elektronikus eszközökről, azok kapcsolatáról. A portál lehetőséget nyújt az információszerzésen túl a tudás és a személyes értékek megosztására is. Minden felhasználó létrehozhat digitális visszaemlékezéseket, emlékkönyveket. Létrehoztunk egy „Szívességbankot”, amibe bárki betehet, vagy kivehet onnan szükség szerint. A portál lehetőséget nyújt részletes bemutatkozásra, a hobbikhoz társak keresésére, apróhirdetések közzétételére, újságok személyre szabott előfizetésére.
Bővebb információ:
Gáspár Andrea, info.inforum@gmail.com, 06-20-473-0553
Program a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával, az eMagyarország program keretében valósult meg.

Résztvevők beszámolója











